Óvatlanul, gyanútlanul

beszélgetni,

eszmét cserélni

nem szabad.

Figyelni kell,

mert minden bokorban

ott lapulhat

egy vad, vagy vámpír.

Vámpír, ki leszív, s elszívja

minden energiádat.

Szép lassan, óvatosan.

Nem is gondolnád, hogy ezt teszi.

Ő csak mesél, mondja, ritkán hagy szóhoz jutni.

Darálja, mondja egyre mi lelkét nyomja,

s Te hallgatod!

Bár, ha figyelsz, s nem vagy ostoba

elkerülheted végzeted,

ám ha mégsem, akkor

megnézheted még aznap vagy

pár nap múlva életed.

Nyitott szemmel járni,

nyitott szívvel élni jó dolog,

de felelősséggel tenni még nagyobb.

Megfelelő időben hátralépni,

megfordulni, otthagyni és nemet mondani

Nagyon fontos!

Légy óvatos!

2015.08.18.

Megosztás a facebookon

Mikor elindulsz,
Még nem tudod mi vár rád
Hova jutsz és kikkel.
Mely helyekre hogyan jutsz el.
Csak mész,
S majd lesz valahogy.
Persze csak, ha akarod.

Megérkezel egy állomásra,
Hova egyedül indultál.
Itt már többen vannak,
S mint te is, mind arra várnak,
Hogy továbbindulhassanak.
A vonat megindul.
Megy, halad a pályán
Hol lassan,
Hol egész sebesen halad.
Emberek felszállnak időnként,
Megint mások továbbutaznak,
S olyan is van, ki járatot vált.

Az irány mégis ugyanaz,
Az arcok megmaradnak.
Nem mindig beszélnek,
Van, hogy csupán néznek,
Olykor remélnek,
S nem pusztán szomorkodnak.
Ha alagút jön megesik,
Hogy némelyek zokognak,
Mások magukba zárkóznak,
S vannak olyanok is, akik alszanak.

Egy-egy társaságból helyes csapat válhat,
Míg megint mások szétbomlanak.
De mindig mindenütt van rossz nap,
Mikor a dolgok nem klappolnak,
Talán még egymásra is csak vicsorognak,
Senkit se szépnek, se jónak
Nem látnak,
S lehet e napon magukkal is jól elbánnak.
Aztán elalszanak, ha jő az este,
Végre nyugalom szállhat minden elmére.

Másnap újra indul a mókuskerék,
Így tellik el fél, majd egy év.
Aztán egyszer csak lesz egy esemény,
Mely mély, szép s kedves.
S az emberek jókedvűen érkeznek meg.
A nap megy, a vidám forgatag halad.
Egészen addig míg megállnak,
S ki nem tálalnak, ki ezt, ki azt.
A nyomás mindenkin rajta maradt
Egy nemrég történt rendezvény miatt.
A szavak lassan jönnek, de
Csak-csak felszínre törnek.

Végül már-már a poharak kiürülnek,
De valaki mégis mindig újratölti őket.
S van kinek már e pohár keserű nedű.
A határ jelez időnként, hogy hé hahó
Itt vagyok!Hallottok?Nem hallottok?
Meg kéne álljatok!
A jelzések szaporodnak, az idő pörög,
Az idő, mi nem létezik, s amúgy örök.

Mire az egyének lassanként ismét
Útra kelnek, a jelzések még egyre erősödnek.
Az ajtón kiérve az egyének nem vidámak,
Mint jöttükkor voltak,
Hanem inkább csalódottak,
Borúlátóbbak.
Van, aki magányában a következő
Járatán zokogva indul tovább,
Gyomra görcsöt cifráz.

Mi volt ez? Mi történt, s hogyan?
Hova lett a kezdeti jó hangulat?
Mi vitte így el, félre? Normális ez?
Szabad, hogy ilyen megtörténjen?
Hova lettek a határok, s belőle a normák?
Ki s mi engedte, hogy mind lépjük ezt át?
A határ...mi szinte semmivé lett
Hova vezet majd ez?

 

Megosztás a facebookon

Mikor elindulsz,
Még nem tudod mi vár rád
Hova jutsz és kikkel.
Mely helyekre hogyan jutsz el.
Csak mész,
S majd lesz valahogy.
Persze csak, ha akarod.

Megérkezel egy állomásra,
Hova egyedül indultál.
Itt már többen vannak,
S mint te is, mind arra várnak,
Hogy továbbindulhassanak.
A vonat megindul.
Megy, halad a pályán
Hol lassan,
Hol egész sebesen halad.
Emberek felszállnak időnként,
Megint mások továbbutaznak,
S olyan is van, ki járatot vált.

Az irány mégis ugyanaz,
Az arcok megmaradnak.
Nem mindig beszélnek,
Van, hogy csupán néznek,
Olykor remélnek,
S nem pusztán szomorkodnak.
Ha alagút jön megesik,
Hogy némelyek zokognak,
Mások magukba zárkóznak,
S vannak olyanok is, akik alszanak.

Egy-egy társaságból helyes csapat válhat,
Míg megint mások szétbomlanak.
De mindig mindenütt van rossz nap,
Mikor a dolgok nem klappolnak,
Talán még egymásra is csak vicsorognak,
Senkit se szépnek, se jónak
Nem látnak,
S lehet e napon magukkal is jól elbánnak.
Aztán elalszanak, ha jő az este,
Végre nyugalom szállhat minden elmére.

Másnap újra indul a mókuskerék,
Így tellik el fél, majd egy év.
Aztán egyszer csak lesz egy esemény,
Mely mély, szép s kedves.
S az emberek jókedvűen érkeznek meg.
A nap megy, a vidám forgatag halad.
Egészen addig míg megállnak,
S ki nem tálalnak, ki ezt, ki azt.
A nyomás mindenkin rajta maradt
Egy nemrég történt rendezvény miatt.
A szavak lassan jönnek, de
Csak-csak felszínre törnek.

Végül már-már a poharak kiürülnek,
De valaki mégis mindig újratölti őket.
S van kinek már e pohár keserű nedű.
A határ jelez időnként, hogy hé hahó
Itt vagyok!Hallottok?Nem hallottok?
Meg kéne álljatok!
A jelzések szaporodnak, az idő pörög,
Az idő, mi nem létezik, s amúgy örök.

Mire az egyének lassanként ismét
Útra kelnek, a jelzések még egyre erősödnek.
Az ajtón kiérve az egyének nem vidámak,
Mint jöttükkor voltak,
Hanem inkább csalódottak,
Borúlátóbbak.
Van, aki magányában a következő
Járatán zokogva indul tovább,
Gyomra görcsöt cifráz.

Mi volt ez? Mi történt, s hogyan?
Hova lett a kezdeti jó hangulat?
Mi vitte így el, félre? Normális ez?
Szabad, hogy ilyen megtörténjen?
Hova lettek a határok, s belőle a normák?
Ki s mi engedte, hogy mind lépjük ezt át?
A határ...mi szinte semmivé lett
Hova vezet majd ez?

  

Megosztás a facebookon

Benne lenni, átérezni,

belemenni, elmerülni,

Ott maradni, nem mozdulni,

Csak érezni, csak lélegezni.

 

Bentmaradni, még ha fáj is,

mélyre menni, megérezni,

próbálni nézni, nézni

mindenképpen megérezni.

 

Bent a mélyben elmerülni,

érzésekkel kivezetni,

fordítani, átlendülni,

ha kell akár sírni, zokogni.

 

Nem így maradni,

nem bentrekedni.

Továbbmenni, áthaladni,

S ha jő a hidegrázás fázás.

Erősen vagy hullámokban,

hagyni-hagyni.

Menni, elengedni,

s csak érezni,

csak lélegezni,

végezetül megnyugodni.

Megosztás a facebookon

Bálványt imádni.

 

Ezt sokan teszik

ki embert imád,

ki tárgyat,

ki meghalt

túlmisztifikált

embereket,

kiket még ráadásul nem is ismert.

 

Emelnek tornyokból, téglákból

templomnak nevezett házakat.

Pedig Jézus is megmondta anno,

hogy ez nem más, mint imádat!

Mégis sokan teszik ezt.

 

NE TEGYÉTEK EMBEREK!

Főleg, ne másik embereket!

NE, emeljetek feljebb,

mint Saját Magatok!

 

Hisz a Ti magatok is,

lelketek belseje

épp oly nemes,

s értékes,

mint bárki másé!

 

HIGGYJÉTEK EL EZT!

 

Nincs értelme talpat nyalni,

földig hajolva, megalázkodni,

mindent megtenni,

mit ama feljebb emelt ember

kér, s mond.

Nem megtenni mindent,

miről ő véleményt alkot!

Ne feledjétek, hogy

lehet ő próféta,

vagy médium,

Ó is csak ember legbelül.

Nem tudhatja mi jó neked,

nekem, nekünk.

Kaphat jelzést, intést

odaföntről, súgást,

de hogy mit tesz vele,

s hogyan.

Az rá van bízva.

 

De rád még jobban,

hogy mit kezdesz

az üzenettel!

 

Cselekszel, mint

egy birka,

mert végre valaki

megmondta, hogy

mit kellene tenned?

 

Vagy elgondolkozol,

odabent, mélyen bent?

 

S cselekszel saját

megfontolásból,

szíved őszinte

súgásából,

belső templomod,

a lelked

csöndjének

nyugalmasságából?

 

 

 

Megosztás a facebookon

Szívemben 7 gyertya ég,

mind a 7 mást és mást mesél

el neked, hátha

meghallgatja a túlvilágról

a szellemed,

mit mondani szeretnék most neked.

 

Az első gyertya azt meséli, hogy

szerettem nagyon veled élni.

 

A 2. köszönetről regél Neked,

köszönöm, hogy voltál nekem.

 

A 3. gyertya arra kér

bocsáss meg a vélt, s a valós sérelmekért.

 

A 4. gyertya lángja elmeséli

mi fiaddal történik mostanság.

Az 5. azt énekli, legkisebb lányod

hol és hogyan él, s hogy még

mindig remél, hátha láthat még téged.

A 6. gyertya pislákol csupán,

s arról mesél, öcséd a minap itt járt,

Talán Te érted ezt.

 

A 7. gyertya megosztana

veled minden e földön általam

átélt csodás szellemi utazást,

bár az itt leírtakat, Te

biztos, hogy látod odaát.

 

Szívemben e 7 gyertya ma

gyulladt lángra, s

mesél neked egész éjjel,

egészen addig míg

csonkig nem égnek.

 

Hajnalban a hamujuk

szerteszéled,

új élet, új remény éled,

de soha-soha nem feledlek,

míg csak élek,

nagyon szeretlek.

 

2015.01.19.

Megosztás a facebookon